Második szezonomat kezdtem el idén az U7-es és U9-es korosztálynál. Szerencsésnek érezhetem magam, hisz ovi focival is foglalkozom. Csapatunk szerződést kötött a Nagyorosziban található Nefelejcs Óvodával, és az idei évben összesen csak az oviban 26 gyerekkel foglalkozom amit a jövőt illetően mindenféleképp jó dolog.
Az U7-es és az U9-es csapattal úgy érzem jó őszi szezonon vagyunk túl. Megvan a kellő létszám mindkét korosztálynál, a gyerekek szeretik egymást, nagyon jól kijönnek egymással ez mind az edzéseken mind a Bozsik tornákon megmutatkozott. Az edzés látogatottság is mindig jó volt, minden gyerek örömmel jött ami nekem is jó visszajelzés,hogy elfogadnak a gyerekek,felnéznek rám, tisztelnek és szeretnek fiatal korom ellenére, illetve látom a fejlődést rajtuk. A Bozsik tornákon is jól szerepeltünk, szerencsére a vírus nem szólt közbe, így mind a négy őszi tornán részt tudtunk venni jó létszámmal! A szülők terén is szerencsésnek érezhetem magam, hiszen jó a kapcsolatom velük,elfogadtak,megtudunk mindent beszélni.Minden edzésen és tornán ott voltak végig és nézték a gyerekeiket,biztatták őket!
Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen nagyszerű csapatom van!
Remélem tavasszal nem szól közbe a vírus,folytathatjuk a edzéseket, illetve mehetünk a tornákra! Mint az elején említettem, Nagyoroszi is hozzánk tartozik és ha minden jól megy tavasszal már 10-12 gyerek leigazolást tervezzük az oviból,és bővülhet csapatunk még több ügyes gyerekkel!
Kellemes ünnepeket mindenkinek, jó pihenést és vigyázzunk egymásra még jobban ebben a helyzetben!
Hajrá Vadkert! Hajrá foci!
U7/U9 edző: Varga Flórián